Szent Mihály Római Katolikus templom, Lenti

Szent Mihály Római Katolikus templom, Lenti

Szent Mihály Római Katolikus templom, Lenti

 

A városközpontban álló Szent Mihály római katolikus templomról származó legrégebbi adat 1334-ből származik. A zágrábi püspökség összeírásában szereplő Szent György templom a mezőváros nyugati szélén állt és a török időkben elpusztult. Későbbi feljegyzések említést tesznek Szent Ferenc (1660), illetve Szent Erzsébet templomáról (1669). Feltételezhető, hogy az egykori Szent György templomról lehet szó, nem lehet tudni, hogy névváltoztatás, vagy az elnevezést illetően tévedés történt-e.

A törökök kiűzése után Lentiben is megkezdÅ‘dött az új templom építése. 1692-bÅ‘l származó adat arról értesít, hogy megépült a Szent Mihály templom. A névválasztást indokolja, hogy Kerkaszentmihályfa (ma Bárszentmihályfa része) templomának ereklyéje került az új templomba.

Az 18. század közepére a templomfalakat megmagasították, területét bÅ‘vítették,  1750-ben már falazott toronyról és beboltozott födémrÅ‘l tudunk.

A templom freskóit id. Dorffmeister István (1729?-1797.) festette. A szentély mennyezetfreskója a Szentháromsághoz kapcsolódik, az elsÅ‘ hajó mennyezete az Utolsó ítéletrÅ‘l szól. A második hajó, és az orgona feletti harmadik rész a mester halála miatt nem készült el, s ez ma is így látható.

A klasszicizmusba hajló kései barokk oltár és szószék is XVIII. század végi alkotások. A freskók, az oltár és a szószék felújítása az 1980-90-es években volt, amikor utóbbiak eredeti színüket kapták vissza.

A templom ablakai: öt nagyméretű díszes üvegfestmény a hívek, illetve Alex Tóth plébános ajándéka. Eredetük is ismert, Palka József budapesti üvegfestÅ‘ mester alkotásai.

1778-ból egy hat regiszteres orgonáról tudunk. 1883-ban már Bencz és Végh orgonaépítÅ‘k munkája áll a kóruson. Feljavítása és átépítése az 1980-as évek közepén folyt, amit Kiss István szombathelyi orgonaépítÅ‘ mester végzett. A régi szekrényt és néhány sípot megÅ‘rizve az új hangszer ma két manuállal és pedállal, 17 regiszterrel, és kopula lehetÅ‘ségekkel rendelkezik. Elektromos fújtatóját is a felújításkor kapta.

 

Forrás:
Szent Mihály Plébánia, Lenti hivatalos weboldala

http://lentiplebania.hu/templomunkrol

 

További forrás:
Tantalics Béla: A lenti plébánia története

Városi Önkormányzat és Honismereti Egyesület, Lenti, 1999

Kapcsolódó képek - Szent Mihály Római Katolikus templom, Lenti

Ugrás a teljes albumra

Eseménynaptár

2024. Ã¡prilis   
HKSzCsPSzV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30




Összes esemény

Új galéria


2023. július 18.
Evangélikus Templom, Lenti
2 fotó van albumban

Összes album